Országos Kéktúra a fiatal lány szemszögéből

Elindulni bármikor lehet

Irány a Pilis-hegység!

2018. június 05. 22:49 - Makk Adrienn Kami

OKT15 Rozália téglagyár - Dobogókő

Még csak a harmadik szakaszt kezdtem el, de már szinte függőnek éreztem magam. Minden szabadidőmet kéktúrázással töltöttem. Hajnali kelés, kómásan szendvics készítés, mint reggeli rituálé. Minden indulás előtti este még gyorsan átnézem az utazási tervezetet. Menetrendek, járatok, időjárást is akár... Fontos, hogy az utazás meg legyen szervezve, mert rengeteg idő megy el azzal, ha az ember nem nézi meg mikor megy a busz, hév, villamos bármi és lekési, akkor sok időt kell várakozni, főleg hétvégén. 
A Rozália téglagyártól folytatva az utat Dobogókő lett kitűzve célul. Erre a szakaszra kb 7 óra lett megtervezve a füzet szerint, én igyekeztem ezt hamarabb megvalósítani.

A téglagyártól a mező mentén haladva kereszteztem a főutat, majd felmásztam a Köves-bércre, ahonnan tovább haladva eljutottam Pilisborosjenőre. A település mentén célba vettem a Tevesziklát, majd pedig az Egri-várat, ami ugye az Egri csillagok című film helyszínéül szolgált. A vár után egy durva emelkedő végén nagy nehezen, megtaláltam a Kevély-nyerget. 

20180408_081655.jpg                                                                                  (Kevély-nyereg)

A tavasz még csak most nyitogatja szárnyait, ezért a lombkoronák is még rejtőzködnek. De ez heteken belül megváltozik. 

A Kevély-nyeregnél pecsételés után el is indultam a Csobánka-nyereg felé. Az erdőben lendületesen lehetett lefele haladni, kényelmesen ereszkedett az út és viszonylag jó tempót tudtam venni. Az erdőből kijutva, egy földúton folytatódott az út, mely Csobánka mellett haladt el és a főutat keresztezve mentem tovább a Szentkút fele. Az erdőbe beérve az út kettéágazik és a sorompó felé, jobbra tartva folytatódik a túra. Majd hirtelen a fák közé jobbra le kell térni a kis ösvényre, ami elvezet a Szentkúthoz. 

"A forrásnak gyógyító híre volt: Lázkutacska, Fieberbründl volt a neve. Egy Mária-jelenés után kapta a Máriakút, Szentkút nevet. A kápolna a XIX. században, a lourdes-i barlang a XX. században épült. 
A legenda szerint 1842-ben a Pilis erdőségében egy nyáját legeltető pásztornak megjelent Mária egy forrás közelében lévő mocsaras helyen. A látomás után a falusiak ivásra és mosakodásra használták a forrás vizét, s a víztől többen csodálatos módon meggyógyultak. A zarándokok ma is felkeresik a forrást, vizéből isznak, fájó tagjaikat, főleg szemüket mosogatják. 
A XIX. század közepén egy budai és egy pesti német asszony kápolnát építtetett a forrásnál, amit Sarlós Boldogasszony ünnepén áldottak meg. A nyitott forrás fölé a XX. század elején lourdes-i barlangot emeltek, amelybe hamarosan sok hálatábla került az első világháborús katonákért. Itt áll a szerbek keresztje is. Ezen egykor Illés próféta képe volt látható, akinek ünnepén szívesen látogattak ide. A kápolnát az 1930-as évek végén átépítették. Fő búcsúja Sarlós Boldogasszony (július 2)."
Forrás: Vendégváró
A Szentkútnál megkóstoltam a vizet, ami nekem eléggé vasas volt, de kiürítettem a kulacsomat és teletöltöttem vízzel. Ezt a későbbiekben meg is bántam, mert amikor eljutottam Pilisszentkeresztre, addigra bebarnult a víz és nem bírtam inni belőle, úgyhogy ki is öntöttem. Ez sajnos nekem túl erős volt.
Mondanom se kell, hogy a kulacsot nagyon sok idő volt kitisztítani a vas miatt.
A kis kitérő és pihenő után folytattam az utamat és nagy lendülettel mentem tovább Szentkereszt felé. Az erdőből kifele gyalogolva egy éles balkanyar után egy kicsit távolabb folyó Dera-patak mentén haladtam tovább.

 


20180408_093748.jpg

                                                                          (Erdő után-patak előtt)

A természet éledezése ezen a napon hatalmas változást eredményezett. Egy héttel korábban még nagyon el volt bújva a természeti élővilág. A bogarak, rovarok ezen a csodás napos napon már előbújtak és felfedezték a természetet. A túraútvonalon haladva hamarosan elérkeztem a Pilisszentkereszti-szurdok tisztásához, ahol egy csodás kezdeményezésre bukkantam.

20180408_103144.jpg

ÜLTESS TE IS ŐSHONOS FÁT AZ ORSZÁGOS KÉKTÚRA MENTÉN!

Hatalmas köszönet Bogáti András kezdeményezőnek! Amikor megláttam ezt a táblát, nagyon meghatódtam! Fantasztikus kezdeményezés egy fantasztikus célért. Itt egy picit megálltam és elgondolkodtam, hogy milyen hihetetlenül "egyszerű" ötlet és mégis mennyit lehet tenni a természetért egy ilyen lépéssel! Megfogadtam, hogy én is fogok fát ültetni! Nem csak egyet!! Ültess te is, ha kéktúrázol!

A tisztást elhagyva sok családdal találkoztam, akik a vasárnapi kiruccanást a Pilisszentkereszti-szurdokban töltik. Még nem jártam itt, de tátott szájjal sétáltam végig a szurdokon. A víz csobogása, a gyerekek nevetése, csodálkozása, a fa hidak recsegése-ropogása. Igazi kalandpálya volt. Ha nem túrázol, de szeretnél valami csodát látni, akkor ide mindenképpen látogass el!

20180408_104626.jpg

Természetesen a túra során több ilyen táblával is lehet találkozni, melyek picit enyhítik a már izgatottságot a célba érkezés szempontjából. A szurdoktól kényelmes sétával elértem a pecsételőhelyre, a helyi kocsmához, ahol a törzsvendégek már itták a délelőtti frissítőt. A vasas víz elborzasztása miatt vettem egy vizet, amit cipelhettem magammal. De legalább volt mit innom! :)
Amikor leültem pecsételés után a padra, megfogadtam, hogy pihenek egy jó fél órát. Aha... persze... 8 perc múlva már indultam is tovább. 
A kocsma mellett bal oldalon a meredek utcán kellett felsétálni, ahol nem mellesleg csodálatos házak voltak. Hirtelen nagy lendületet vettem, de nem számoltam azzal, hogy ez a kis emelkedő tényleg meredek. 2 perc múlva már lihegtem, nem is kicsit. Erre a részre kb 1 óra 40 percet írt a füzet. Nos ezt sikerült 1 óra alatt teljesítenem, ami nagyon meglepő volt. Dobogókőre egy szerpentines út vezet felfele, amit többször is keresztezni kellett gyalog. Tavasszal már a motorosok is kimerészkednek, úgyhogy nagyon kell vigyázni az átkelésnél, hogy nehogy bármi baj történjen.
Az egyik erdei résznél volt egy pad, amire sütött a nap. A padon egy idős házaspár ült, akik könyvet olvastak a napsütésben. Amikor megláttam őket és tudatosult bennem, hogy mit is csinálnak, rájöttem, hogy én is ilyen szeretnék lenni, majd annyi idősen, mint amennyiek most ők. Nagyon megható volt azt látni, hogy kisétáltak az erdőbe, hogy a természet közepén olvashassanak. Lenyűgöző!

Az erdőben itt volt jó néhány nagyon meredek rész, aminél lassítani kellett, mert nem bírtam a tempót. Kicsit saras, sok levéllel volt beterítve az út, de viszonylag jól járható volt. A szép időnek köszönhetően sokan kiszabadultak a természetbe. 

20180408_114136.jpg

Miután elhagytam a Zsivány-sziklákat és a Hideg lyukat még egy rövidebb séta volt hátra és hamarosan elértem Dobogókő határát. A településen még el kellett sétálni az Eötvös Lóránd Menedékházig, ahol a bejáratnál volt a pecsét. Nos, ezzel csak akkor szembesültem, amikor már 2x is körbejártam a menedékházat. De azért sikerült :)

Néhány jó tanács: 

Vigyázz a motorosokkal!
Ha elhaladsz egy kezdeményezés mellett, állj meg egy pillanatra és gondolj arra, hogy ez vajon miért indult el.
Figyeld meg a túrázókat, akik veled szembe jönnek. Meglepődsz, hogy milyen változatos a korosztály.
Séta közben figyeld a természetet. Hatalmas felfedezéseket tehetsz!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://oktleanyzo.blog.hu/api/trackback/id/tr1314026198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása