Már több, mint egy hónapja nem írtam, pedig nagyon sok minden történt velem és alig győzöm behozni a lemaradásomat. De igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy mindenről beszámoljak, ami velem történt, történik.

Hajnalok hajnalán csörög az ébresztő Újpalotán. Meglepő, de nem otthonról indul(unk)ok, hanem barátnőmtől Nóritól, aki bevállalta élete első kéktúrás szakaszát, ráadásul nem is a legkönnyebb szakaszt. A reggeli készülődést követve kocsiba pattantunk és elmentünk Pomázra, ahonnan az első busszal célba vettük Dobogókőt.
43 perces buszozás után meg is érkeztünk majd a reggeli köddel szembesülve rájöttünk (újra), hogy még mindig korán van. De nem baj, elindultunk és mentünk. Követve a kék jelzést, de az első megállónk elég hamar bekövetkezett, amikor a menedékház mögötti kilátón megálltunk és szembesültünk azzal a csodálatos látvánnyal ami minket fogadott. ÚRISTEN DE GYÖNYÖRŰ!

A nap első fotói és szelfiei után el is indultunk azon a bizonyos úton, ami egészen Visegrádig vezetett minket. Néhány lépés múlva elérkeztünk a dobogókői jurtákhoz és a sípályához, ahonnan brutális volt a lejtő. Enyhe tériszony is előjött, pedig nem szokott. Tovább folytatva az utunkat az erdőn keresztül megérkeztünk a Sikárosi rétre, ahol azért nem volt egyszerű a tájékozódás. Ösvény, jel nem igazán volt és a kéktúra.hu oldalon leírtak alapján próbáltunk meg eligazodni, több kevesebb sikerrel. Mire megtaláltuk az első fára festett jelet, "szerencsére" a cipőink is csupa vizesek lettek, ugyanis a víz megállt a réten és persze nem lehetett látni, hogy hol, mert a fű eltakarta. Itt már éreztük, hogy nem lesz egyszerű ez a bizonyos túra, de nem adtuk fel.

A rétet elhagyva hamarosan el is értünk az első pecsételőhelyre, ahol belenyomtuk a füzetbe a pecsétet, picit szusszantunk, megnéztük, hogy mi vár ránk a honlap szerint a következőkben és indultunk is tovább. Áthaladva a Bükkös-patakon, hamarosan megérkeztünk Pilisszentlászlóra, ahol rögtön a Kis rigó étterem kapujában tudtunk pecsételni. Azért beletellett pár percbe, mire megtaláltuk a pecsételőt, de szerencsére nem veszett el. A pecsételés után elindulunk a településen, ahol lefelé ereszkedtünk a központ felé. Menet közben megéheztünk és betértünk egy másik pecsételő helyre, a Janosikova kocsmába, ahol a kedves helybéliek eligazítottak minket. Pechünkre aznap volt valamilyen teljesítménytúra ugyanitt, ami a ZÖLD jelzésen haladt. Miután eligazítottak bennünket folytattuk is utunkat.
A napsütés miatt rajtam volt a napszemüvegem, amin keresztül kicsit másként festenek a színek. Ez nem meglepő... Haladtunk a jelzéseket követve, míg nem egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ez a jel olyan furcsa. A szemüvegen keresztül sem tűnt olyan kéknek, mint amennyire kellett volna. Hát persze, hogy nem. Hiszen a zöld jelzést követjük. BAKKER!!!! Visszafordulás! Itt már jó néhány km a lábunka volt és nem éreztük azt, hogy erre akkora szükségünk lett volna. Visszamentünk a központba és megkerestük a Honvéd utcát, amin keresztül kivezetett a településről a kék jelzés.

Az utolsó háznál, ilyen édes figurákat láttunk, akik azonnal megenyhítették a "fájdalmainkat", amiket az eltévedés okozott. Egy erősebb emelkedő után a Szent László hegyet érintve közeledünk a Pap-réti erdészházhoz, ahol a kapunk pecsételtünk. Mivel kicsi a világ, mint tudjuk, itt újabb ismerősbe botlottunk. 
Pár szó váltása után folytattuk utunkat Visegrád felé, amikor is egy hosszabb szakasz következett a Nagy-Villámig. Áthaladtunk a Pálóczki-réten, ahol érdemes lehet megpihenni egy kicsit, mert gyönyörű. Viszont mivel mi korábban már megálltunk szusszanni, mentünk is tovább. Túránk közben szembe jött velünk két sorstárs, akikkel szóba elegyedtünk. Kiderült, hogy Visegrád felől nem annyira kellemes a feljutás, mint a lejutás a másik irányból.
Folytattuk tovább utunkat, amikor is megérkeztünk Őr-hegy kilátópontjához. Itt egy kőből készült padra le tudtunk ülni és körbenéztünk, hogy milyen csodás helyen is vagyunk éppen. A kilátás lenyűgöző volt!

Itt elmerengve rájöttünk, hogy azért ezekért a pillanatokért, látványokért érdemes megmászni bármilyen magas pontot. CSODÁLATOS!
Egy kis pihenő után elindultunk egy elég meredek ereszkedőn, aminek a végén megállapítottuk, hogy azért nem olyan rossz, hogy nem felfele mentünk itt. Az ereszkedés után felkapaszkodtunk a Sóstó-rétre, majd pedig a Fekete-hegy tetejére, ahonnan hamarosan eljutottunk a Nagy-Villám bélyegzőhöz. Itt található a Visegrádi bobpálya, a sípálya, a Zsitvay kilátó és a Nagy-Villám étterem is. Az étterem bejáratánál volt a bélyegző. A rengeteg turista között azért eléggé kitűntünk a sorból a csapzott, túrázós külsőnk miatt. De hát így szép az élet.
A pecsételés után, már csak Visegrád volt hátra. Elindultunk lefelé követve a jelet, ami azonban a vár után eltűnt. Mi mentünk-mentünk, de a jel nem volt sehol. Utólag kiderült, hogy a várhoz be kellett volna menni, de mi egy kerülő úton ereszkedtünk le Visegrádig. A partmentén elsétáltunk a buszmegállóhoz, amitől pár lépésnyire volt a komp állomás, ahol pecsételni tudtunk.

Egy jó 20 perces várakozás után a busz is megérkezett, ami egyenesen Szentendrére vitt el minket, ahol átszálltunk a jó kis hévre. Onnan irány Pomáz és Újpalota, majd pedig Újpest.

Hát ilyen volt ez a csodás kis utazás, nem egyedül :)