Előző túrám során olyan könnyűnek tűnt eljutni Dorogra (az is volt), úgyhogy kihasználva az utazás előnyeit újra vonatra pattantam és meg sem álltam Dorogig. Dorogon újra szemben találtam magam az aluljáróval, ahol nagyon okos módon jelölve van, hogy melyik irányba hova indulhat el az ember! KÖSZÖNÖM!

Ez a szakasz egy jó hosszú szakasz, ami kb 67 km, Dorogtól-Szárligetig. (vagy fordítva) Azt előre elhatároztam, hogy ezt a szakaszt 3 nap alatt fogom teljesíteni és elég sok logikázást kellett alkalmazni ahhoz, hogy jól kivitelezhető legyen. Szállást itt még nem foglaltam, mert nem voltam olyan messze Budapesttől, hogy ezért külön fizessek még, úgyhogy bevállaltam a sok utazást pluszba.
Na szóval...Nagy lendülettel elindultam jobbra, Tokod felé. A városban egy szép utcán kellett végighaladni, ami kivezetett a településről. Amikor elértem az utolsó kerítést is kicsit megtorpantam. Egy Y elágazáshoz érkeztem, ahol nem láttam jelzést. Kerestem mindenütt, de semmi. Próbáltam használni a telefonomat, de (még) nem sikerült. Vártam egy darabig, míg nem elég gyors tempóba jött két srác, akik teljesen magabiztosan tudták, hogy merre kell menni, úgyhogy kértem tőlük egy kis segítséget és már rá is tértem a jó útra.

FONTOS!

Ha nem találsz jelet, sétálj egy jó 100 métert. Ha ezután sem találsz fordulj vissza és nézd meg, nem tévedtél-e rá egy másik útra.

Végre sikerült megtalálni a jeleket, amiket mondanom se kell, miután az első megvolt, utána folyamatosan voltak jelek. Persze azért korábbra is lehetett volna rakni, mert kétségbeejtő, ha az ember nem talál jelet. Jött egy két nagyobb emelkedő, amiről azt hittem simán megcsinálom. Meg is csináltam, aztán jól kifulladtam. De hát ilyen ez a túrázás. Nem mindig sík vagy ereszkedő a terep. El is jött a Nagy-Gete, amit meg kellett mászni. A tetején egy hatalmas fakereszt állt. A megmászás elég nehézkes volt, de mondanom se kell, hogy ezért a kilátásért bármi megéri!

Most először éreztem azt a Kéktúra során, hogy az ilyen kilátás minden pénzt megér. A nap gyönyörűen sütött, enyhe szellő kísért az úton és lenyűgöző panoráma terült elém. Itt egy picit megálltam és elmerengtem, hogy vajon sok ilyen csodát fogok még látni a túrák során? Ez a gyönyörűség vajon hány emberhez jutott el?
Hozzám eljutott és egy életre megváltoztatta a természethez való hozzáállásomat. Itt megtanultam megállni egy kicsit és gyönyörködni, élvezni a látványt. Hiszen az ember nem minden nap lát ilyet, ha csak nem erdész :)

Kis pihenő után folytattam utamat Tokod felé. Ugye a nagy emelkedő után következett a még nagyobb lejtő. De ez a lejtő volt maga a csoda. Gyönyörű kilátás, szikrázó napsütés. Nem is tűnt olyan meredeknek lefelé az út, mint amilyen valójában volt. Valahogy a természet csodája elfeledtette velem a valóságot. 
Hamarosan elértem Tokod települést és célba vettem a pecsételő megkeresését. Korábban már jártam itt és felfedeztem, hogy egy kis kitérővel lehet elérni az Aladár kocsmát, ahol a pecsételő van. 
Tokodon a templom mellett megnéztem az OKT táblát, majd indultam is tovább a Tokodi pincékhez. Megkerülve a Hegyes-követ viszonylag hamar el is értem a pincékhez. Kedves kis pincesor tárult elém, ahol a bélyegző mellett volt lehetőség szusszanni egyet az esőbeállóban vagyis beülőben :)

A szusszanást követően tovább folytattam utamat Mogyorósbánya felé. Felkaptattam a Kősziklára, ahol volt egy csodálatos orom, ahonnan körbe lehetett nézni. Hát mondanom se kell, hogy a szavam elállt. Ilyen csodás helyekre mindenkinek el kell jutnia az élete során legalább egyszer. DE TÉNYLEG! :)

Hát nem gyönyörű? Itt is tartottam egy kis pihenőt, vagyis kifújtam magam, mert volt itt is szintkülönbség. Mogyorósbányára beérve kicsit eltévedtnek éreztem magam, mert próbáltam követni a jeleket, de valahogy nem éreztem azt, hogy a pecsételőhöz vezetnek. Míg nem egyszer csak megjelent egy másik túrázó (sorstárs), aki pont előttem volt pecsételni, így láttam milyen irányból jön és elindultam abba az irányba. Csak nem jön rossz irányból. Majd végül sikerült eljutnom egy újabb kocsmáig, ahol az ottani cimbik a kinti friss levegőn épp a déli sörüket szürcsölve figyelték, hogy egyedül járok-kelek. A sikeres pecsételés után a közeli kis forrásnál feltöltöttem a kulacsom és indultam is Péliföldszentkeresztre.

Itt már éreztem, hogy közel a cél, a meleg is nagyon nehezítette a túrázást, folyadékból jó sokat ittam, de menni kellett, nincs mese. A utam rengeteg mező mellett vezetett, ahol már az idei gabona érett és jelezte, hogy él a természet. A természet valahogy nagyon ügyel a részletekre. Ha egy sík terepen megy az ember, utána biztosan jön egy emelkedő. Persze jött is, ami nem volt más, mint az Öregkő. Felkaptattam 374 méter magasra, majd onnantól kezdve lefele vezetett utam, míg nem Péliföldszentkereszt előtt egy hosszabb kerítés mellett kellett sétálni, kora délután, a tűző napban. Mondanom se kell, hogy nagyon kellemes volt :) 
De szerencsére túléltem és Péliföldszentkereszt határában egy csodálatos, hidegvízű forrás várt, ahol le tudtam hűteni magam.

A forrással szemben egy gyönyörű kinti színpad található, ahol valószínűleg nagyon jó programokat szerveznek. Egyszer szívesen elmennék ide, mint néző :)

Körbenéztem a településen, majd hamarosan begurult a Mamataxi és meg sem álltunk hazáig.

Eljött hát a következő túranap, amikor Dorog és Piliscsaba szakaszt terveztem megcsinálni és sikerült is. Reggel a az Újpest vasútállomáson felszálltam az esztergomi személyvonatra, ami egyenesen Dorogig vitt. Amikor leszálltam a vonatról, eleinte nem tudtam eldönteni, hogy merre is kell menni, hol lehet a pecsételő. Aztán néhány hátizsákos emberke nagyon elszántan elindult az egyik irányba, úgyhogy miután megfordultam (mert persze én a másik irányba indultam), követtem őket. 
El is jutottam a pecsételőhöz, ahol két srác pecsételt éppen. Illedelmesen köszöntünk egymásnak, mint túrázó a túrázónak és elindultam Piliscsaba felé. A vasút mellett kellett végigsétálni, majd a település végén elindulni a lőtér felé. Eközben az egyik srác utolért és elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy neki ez az első túranapja. 

A lőtér mellett egy hatalmas kék jelzés díszelgett, ami valószínűleg az ország egyik legnagyobb kék jelzése :) A jelzés után azért sikerült majdnem eltévedni, de szerencsére egy helyi lakos segített és eligazított minket. 

Kis ösvényen, erdőben, kanyarogtunk, majd hamarosan elértük Kesztölcöt, ahol áthaladtunk. A településen haladva derült ki, hogy van egy közös ismerősünk, amin nagyon meglepődtünk és egy helyi lakos, aki mellett éppen elsétáltunk jó hangosan ránk köszönt, majd mondta, hogy itt ez így szokás. Természetesen nem udvariatlanságból nem köszöntünk előre, csak éppen akkor derült ki, hogy van közös ismerősünk és nagyon lesokkolódtunk. 
Átsétálva a településen és emelkedőn felkapaszkodva haladunk tovább. Menet közben nem tudtunk nem megállni a Pálos Gyógynövénykert mellett, ami csodálatos volt. Rengeteg fűszer- és gyógynövény volt a kertben, ahol meg lehetett pihenni, bár mi mentünk tovább. De azért néhány percre megálltunk és csodáltuk az isteni növényeket. A rozmaringot meg is dörzsöltem és az illata elárasztotta a levegőt. Mély levegő a rozmaringos illatból és feltöltődve mentünk tovább. 

Hamarosan elértünk Kétágú-hegy oldalába ami mellett végigsétáltunk. Ekkor láttam a Kéktúra során először földön heverő jelzést. A jelölés kreatív megnyilvánulása hihetetlen tud lenni. A későbbiekben képpel is bizonyítom, hogy a jelfestők mennyire cselesek tudnak lenni :)

Hamarosan elértünk a Klastrompusztára vezető betonútra, amin tovább sétálva el is jutottunk a Tölgyfa büféhez, aminek a kapujában pecsételtünk. A sétálástól meglehetősen megéheztünk, úgyhogy eljött a jól megérdemelt ebédidő. A büfével szembeni réten egy fa alatt volt egy asztal két paddal, amire le is huppantunk és neki is láttunk lakomázni. 

Az ebéd elfogyasztása után folytattuk utunkat Piliscsabáig. Klastrompusztán még megnéztük a régi templom maradványait, majd a településről kiérve követtük a kék jelzést. Kis séta után eljutottunk a Vadföld-mezőhöz, ahol majdnem eltévedtünk, mert jelzést nem igen vettünk észre. Még szerencse, hogy túratársam készült és a telefonjára letöltötte a HunMap alkalmazást, amit kezelni is tudott. Nekem is le volt töltve, de a térkép letöltésén kívül még nem jutottam egyről a kettőre. Mindig tanul valamit az ember. :)
Végül a telefonos térképnek köszönhetően megtaláltuk a megfelelő utat és egészen Piliscsévig mentünk, amin keresztülsétáltunk. A tűző napon, a betonon sétálva a település határán lévő erdő szélén picit megpihentünk, mert nagyon megszomjaztunk. 
A füzetemben kb 15 perces út után elvileg meg kellett látnunk Piliscsaba házait, ami nekünk kb 1 órába telt. De ez nem azon múlt, hogy nagyon lassan mentünk, mert nem. Szimplán messzebb vannak azok a házak, mint 15 perc. 
A Piliscsabáig vezető erdő hihetetlenül homokos volt a száraz idő miatt és eléggé megnehezítette az utunkat, de nem adtuk fel. Persze ez talán jobb, mintha a sárban kellett volna cuppogni... bár ki tudja. Közeledve Piliscsabához crossmotorosokba bukkantunk az erdőben, ami nagyon lehangoló volt, mert hangosak voltak és a homok ami eddig a földön volt, most a levegőben szállt és olyan homokfelhőt okozott, hogy alig láttuk az utat. Szomorú, hogy az ember kimozdul a természetbe és zajongó emberekkel kell találkozni. Na de túl tettük magunkat ezen és hamarosan el is értük Piliscsabát, ahol az állomástól nem messze pecsételtünk és elsétáltunk az állomásra. 

A vonat hamarosan meg is érkezett és elindultunk hazafele.
Bármennyire is nem hisszük el, de a világ nagyon kicsi tud lenni és tele van meglepetésekkel.

Már több, mint egy hónapja nem írtam, pedig nagyon sok minden történt velem és alig győzöm behozni a lemaradásomat. De igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy mindenről beszámoljak, ami velem történt, történik.

Hajnalok hajnalán csörög az ébresztő Újpalotán. Meglepő, de nem otthonról indul(unk)ok, hanem barátnőmtől Nóritól, aki bevállalta élete első kéktúrás szakaszát, ráadásul nem is a legkönnyebb szakaszt. A reggeli készülődést követve kocsiba pattantunk és elmentünk Pomázra, ahonnan az első busszal célba vettük Dobogókőt.
43 perces buszozás után meg is érkeztünk majd a reggeli köddel szembesülve rájöttünk (újra), hogy még mindig korán van. De nem baj, elindultunk és mentünk. Követve a kék jelzést, de az első megállónk elég hamar bekövetkezett, amikor a menedékház mögötti kilátón megálltunk és szembesültünk azzal a csodálatos látvánnyal ami minket fogadott. ÚRISTEN DE GYÖNYÖRŰ!

A nap első fotói és szelfiei után el is indultunk azon a bizonyos úton, ami egészen Visegrádig vezetett minket. Néhány lépés múlva elérkeztünk a dobogókői jurtákhoz és a sípályához, ahonnan brutális volt a lejtő. Enyhe tériszony is előjött, pedig nem szokott. Tovább folytatva az utunkat az erdőn keresztül megérkeztünk a Sikárosi rétre, ahol azért nem volt egyszerű a tájékozódás. Ösvény, jel nem igazán volt és a kéktúra.hu oldalon leírtak alapján próbáltunk meg eligazodni, több kevesebb sikerrel. Mire megtaláltuk az első fára festett jelet, "szerencsére" a cipőink is csupa vizesek lettek, ugyanis a víz megállt a réten és persze nem lehetett látni, hogy hol, mert a fű eltakarta. Itt már éreztük, hogy nem lesz egyszerű ez a bizonyos túra, de nem adtuk fel.

A rétet elhagyva hamarosan el is értünk az első pecsételőhelyre, ahol belenyomtuk a füzetbe a pecsétet, picit szusszantunk, megnéztük, hogy mi vár ránk a honlap szerint a következőkben és indultunk is tovább. Áthaladva a Bükkös-patakon, hamarosan megérkeztünk Pilisszentlászlóra, ahol rögtön a Kis rigó étterem kapujában tudtunk pecsételni. Azért beletellett pár percbe, mire megtaláltuk a pecsételőt, de szerencsére nem veszett el. A pecsételés után elindulunk a településen, ahol lefelé ereszkedtünk a központ felé. Menet közben megéheztünk és betértünk egy másik pecsételő helyre, a Janosikova kocsmába, ahol a kedves helybéliek eligazítottak minket. Pechünkre aznap volt valamilyen teljesítménytúra ugyanitt, ami a ZÖLD jelzésen haladt. Miután eligazítottak bennünket folytattuk is utunkat.
A napsütés miatt rajtam volt a napszemüvegem, amin keresztül kicsit másként festenek a színek. Ez nem meglepő... Haladtunk a jelzéseket követve, míg nem egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ez a jel olyan furcsa. A szemüvegen keresztül sem tűnt olyan kéknek, mint amennyire kellett volna. Hát persze, hogy nem. Hiszen a zöld jelzést követjük. BAKKER!!!! Visszafordulás! Itt már jó néhány km a lábunka volt és nem éreztük azt, hogy erre akkora szükségünk lett volna. Visszamentünk a központba és megkerestük a Honvéd utcát, amin keresztül kivezetett a településről a kék jelzés.

Az utolsó háznál, ilyen édes figurákat láttunk, akik azonnal megenyhítették a "fájdalmainkat", amiket az eltévedés okozott. Egy erősebb emelkedő után a Szent László hegyet érintve közeledünk a Pap-réti erdészházhoz, ahol a kapunk pecsételtünk. Mivel kicsi a világ, mint tudjuk, itt újabb ismerősbe botlottunk. 
Pár szó váltása után folytattuk utunkat Visegrád felé, amikor is egy hosszabb szakasz következett a Nagy-Villámig. Áthaladtunk a Pálóczki-réten, ahol érdemes lehet megpihenni egy kicsit, mert gyönyörű. Viszont mivel mi korábban már megálltunk szusszanni, mentünk is tovább. Túránk közben szembe jött velünk két sorstárs, akikkel szóba elegyedtünk. Kiderült, hogy Visegrád felől nem annyira kellemes a feljutás, mint a lejutás a másik irányból.
Folytattuk tovább utunkat, amikor is megérkeztünk Őr-hegy kilátópontjához. Itt egy kőből készült padra le tudtunk ülni és körbenéztünk, hogy milyen csodás helyen is vagyunk éppen. A kilátás lenyűgöző volt!

Itt elmerengve rájöttünk, hogy azért ezekért a pillanatokért, látványokért érdemes megmászni bármilyen magas pontot. CSODÁLATOS!
Egy kis pihenő után elindultunk egy elég meredek ereszkedőn, aminek a végén megállapítottuk, hogy azért nem olyan rossz, hogy nem felfele mentünk itt. Az ereszkedés után felkapaszkodtunk a Sóstó-rétre, majd pedig a Fekete-hegy tetejére, ahonnan hamarosan eljutottunk a Nagy-Villám bélyegzőhöz. Itt található a Visegrádi bobpálya, a sípálya, a Zsitvay kilátó és a Nagy-Villám étterem is. Az étterem bejáratánál volt a bélyegző. A rengeteg turista között azért eléggé kitűntünk a sorból a csapzott, túrázós külsőnk miatt. De hát így szép az élet.
A pecsételés után, már csak Visegrád volt hátra. Elindultunk lefelé követve a jelet, ami azonban a vár után eltűnt. Mi mentünk-mentünk, de a jel nem volt sehol. Utólag kiderült, hogy a várhoz be kellett volna menni, de mi egy kerülő úton ereszkedtünk le Visegrádig. A partmentén elsétáltunk a buszmegállóhoz, amitől pár lépésnyire volt a komp állomás, ahol pecsételni tudtunk.

Egy jó 20 perces várakozás után a busz is megérkezett, ami egyenesen Szentendrére vitt el minket, ahol átszálltunk a jó kis hévre. Onnan irány Pomáz és Újpalota, majd pedig Újpest.

Hát ilyen volt ez a csodás kis utazás, nem egyedül :)

Még csak a harmadik szakaszt kezdtem el, de már szinte függőnek éreztem magam. Minden szabadidőmet kéktúrázással töltöttem. Hajnali kelés, kómásan szendvics készítés, mint reggeli rituálé. Minden indulás előtti este még gyorsan átnézem az utazási tervezetet. Menetrendek, járatok, időjárást is akár... Fontos, hogy az utazás meg legyen szervezve, mert rengeteg idő megy el azzal, ha az ember nem nézi meg mikor megy a busz, hév, villamos bármi és lekési, akkor sok időt kell várakozni, főleg hétvégén. 
A Rozália téglagyártól folytatva az utat Dobogókő lett kitűzve célul. Erre a szakaszra kb 7 óra lett megtervezve a füzet szerint, én igyekeztem ezt hamarabb megvalósítani.

A téglagyártól a mező mentén haladva kereszteztem a főutat, majd felmásztam a Köves-bércre, ahonnan tovább haladva eljutottam Pilisborosjenőre. A település mentén célba vettem a Tevesziklát, majd pedig az Egri-várat, ami ugye az Egri csillagok című film helyszínéül szolgált. A vár után egy durva emelkedő végén nagy nehezen, megtaláltam a Kevély-nyerget. 

                                                                                  (Kevély-nyereg)

A tavasz még csak most nyitogatja szárnyait, ezért a lombkoronák is még rejtőzködnek. De ez heteken belül megváltozik. 

A Kevély-nyeregnél pecsételés után el is indultam a Csobánka-nyereg felé. Az erdőben lendületesen lehetett lefele haladni, kényelmesen ereszkedett az út és viszonylag jó tempót tudtam venni. Az erdőből kijutva, egy földúton folytatódott az út, mely Csobánka mellett haladt el és a főutat keresztezve mentem tovább a Szentkút fele. Az erdőbe beérve az út kettéágazik és a sorompó felé, jobbra tartva folytatódik a túra. Majd hirtelen a fák közé jobbra le kell térni a kis ösvényre, ami elvezet a Szentkúthoz. 

                                                                          (Erdő után-patak előtt)

A természet éledezése ezen a napon hatalmas változást eredményezett. Egy héttel korábban még nagyon el volt bújva a természeti élővilág. A bogarak, rovarok ezen a csodás napos napon már előbújtak és felfedezték a természetet. A túraútvonalon haladva hamarosan elérkeztem a Pilisszentkereszti-szurdok tisztásához, ahol egy csodás kezdeményezésre bukkantam.

ÜLTESS TE IS ŐSHONOS FÁT AZ ORSZÁGOS KÉKTÚRA MENTÉN!

Hatalmas köszönet Bogáti András kezdeményezőnek! Amikor megláttam ezt a táblát, nagyon meghatódtam! Fantasztikus kezdeményezés egy fantasztikus célért. Itt egy picit megálltam és elgondolkodtam, hogy milyen hihetetlenül "egyszerű" ötlet és mégis mennyit lehet tenni a természetért egy ilyen lépéssel! Megfogadtam, hogy én is fogok fát ültetni! Nem csak egyet!! Ültess te is, ha kéktúrázol!

A tisztást elhagyva sok családdal találkoztam, akik a vasárnapi kiruccanást a Pilisszentkereszti-szurdokban töltik. Még nem jártam itt, de tátott szájjal sétáltam végig a szurdokon. A víz csobogása, a gyerekek nevetése, csodálkozása, a fa hidak recsegése-ropogása. Igazi kalandpálya volt. Ha nem túrázol, de szeretnél valami csodát látni, akkor ide mindenképpen látogass el!

Természetesen a túra során több ilyen táblával is lehet találkozni, melyek picit enyhítik a már izgatottságot a célba érkezés szempontjából. A szurdoktól kényelmes sétával elértem a pecsételőhelyre, a helyi kocsmához, ahol a törzsvendégek már itták a délelőtti frissítőt. A vasas víz elborzasztása miatt vettem egy vizet, amit cipelhettem magammal. De legalább volt mit innom! :)
Amikor leültem pecsételés után a padra, megfogadtam, hogy pihenek egy jó fél órát. Aha... persze... 8 perc múlva már indultam is tovább. 
A kocsma mellett bal oldalon a meredek utcán kellett felsétálni, ahol nem mellesleg csodálatos házak voltak. Hirtelen nagy lendületet vettem, de nem számoltam azzal, hogy ez a kis emelkedő tényleg meredek. 2 perc múlva már lihegtem, nem is kicsit. Erre a részre kb 1 óra 40 percet írt a füzet. Nos ezt sikerült 1 óra alatt teljesítenem, ami nagyon meglepő volt. Dobogókőre egy szerpentines út vezet felfele, amit többször is keresztezni kellett gyalog. Tavasszal már a motorosok is kimerészkednek, úgyhogy nagyon kell vigyázni az átkelésnél, hogy nehogy bármi baj történjen.
Az egyik erdei résznél volt egy pad, amire sütött a nap. A padon egy idős házaspár ült, akik könyvet olvastak a napsütésben. Amikor megláttam őket és tudatosult bennem, hogy mit is csinálnak, rájöttem, hogy én is ilyen szeretnék lenni, majd annyi idősen, mint amennyiek most ők. Nagyon megható volt azt látni, hogy kisétáltak az erdőbe, hogy a természet közepén olvashassanak. Lenyűgöző!

Az erdőben itt volt jó néhány nagyon meredek rész, aminél lassítani kellett, mert nem bírtam a tempót. Kicsit saras, sok levéllel volt beterítve az út, de viszonylag jól járható volt. A szép időnek köszönhetően sokan kiszabadultak a természetbe. 

Miután elhagytam a Zsivány-sziklákat és a Hideg lyukat még egy rövidebb séta volt hátra és hamarosan elértem Dobogókő határát. A településen még el kellett sétálni az Eötvös Lóránd Menedékházig, ahol a bejáratnál volt a pecsét. Nos, ezzel csak akkor szembesültem, amikor már 2x is körbejártam a menedékházat. De azért sikerült :)

Néhány jó tanács: 

Vigyázz a motorosokkal!
Ha elhaladsz egy kezdeményezés mellett, állj meg egy pillanatra és gondolj arra, hogy ez vajon miért indult el.
Figyeld meg a túrázókat, akik veled szembe jönnek. Meglepődsz, hogy milyen változatos a korosztály.
Séta közben figyeld a természetet. Hatalmas felfedezéseket tehetsz!

Az első napi kavargáson túl rájöttem, hogy a szakasz még koránt sincs befejezve. Így a túrázásaim harmadik napján, vagyis húsvét vasárnap elhatároztam, hogy befejezem az első hivatalos szakaszt.
Hűvösvölgytől a Muflon Itatóig bebarangoltam már a szakaszt, de hátra volt még az út Piliscsabáig. 

Szerencsére az aznapi programom pont Pilisszentivánon volt, ahonnan a zöld jelzést követve felvitt az út a Zsíros-hegyre. A kék és zöld túra kereszteződésénél már folytatódott is az első megkezdett szakasz. 

                                                                              (Kutya-hegy)

A Zsíros-hegyről folytatva a kéktúrát meredek emelkedőn felmásztam a Nagy-szénásra, majd a kék jeleket követve kerültem meg a hegyoldalt. Folytatva az utat közeledtem a Kutya-hegyhez, ahol nehezen lehetett a jeleket észrevenni. A hegyre felmászva hihetetlenül fújt a szél. Néhol el is sodort, de sikerült helyben maradni. Figyelni kell, hogy a jelek merre vannak, mert itt könnyen le lehet térni az útról. 

                                                                      (Kilátás a Kutya-hegyről)

Meredek ereszkedőn haladva tovább a Nádor-hegyet elhagyva megékeztem a Kőris-völgybe, ahol remek lehetőség van megpihenni. A völgy közepén található nagy fa mellett be kell fordulni az erdőbe jobbra. Innentől az erdő elvezet egészen Piliscsabáig. Menet közben elhaladtam az Erzsébet-kút mellett, ahonnan sajnos már nem lehet vizet meríteni. Pedig jó is lett volna. Az erdőben tovább folytatva az utat lassan eljutottam Piliscsabára, ahol keresztül kell menni a településen a vasútállomásig, ahol egy 3 utcás kereszteződésnél volt a pecsételő. 

Néhány jó tanács:

Ha március végén, április elején járod ezt a szakaszt, ne felejts el megállni az erdőben és megcsodálni a csodás hóvirágokat. 
A hosszú erdős szakasz ne ijesszen meg. Sokáig kell egyenesen menni. De jó úton jársz!

Nem mindig a "szárazabb" saras út a legjobb! Néha érdemes kicsit belelépni a sárba, mert nem biztos, hogy olyan csúszós, mint gondolnánk.

Ha vonattal mész hazafele, nézd meg előre a menetrendet! Hétköznaponként félóránként, hétvégén óránként járnak a vonat Budapest és Esztergom felé.

Az első napi kudarc és élmény annyira lázba hozott, hogy elhatároztam, másnap megcsinálom az eredeti útvonal tervezetet. Vagyis Hűvösvölgytől sétálok a Rozália téglagyárig. 

Hajnali fél 5kor keltem és brutálisan szakadt az eső. Mondanom se kell, hogy mindenki le akart beszélni a túráról az eső miatt, de én megmakacsoltam magam és elindultam. Amíg Újpestről elértem Hűvösvölgybe jól eláztam. El lehet képzelni, hogy még el se kezdtem túrázni de már azonnal bőrig áztam. De ez nem szegte a kedvemet. Sőt, még nagyobb kihívásnak éreztem és egyre inkább csak mentem előre.
Visszamentem az első pecsételő helyig, majd az ellenkező irányba követtem a jeleket. 6 óra 35 perkor kezdtem el a túrát. Már az első pár lépés után éreztem, hogy jó irányba tartok és hatalmas nyugalom árasztott el. Itt már csak néhány csepp eső esett, úgyhogy nem kellett attól tartanom, hogy másodszorra is elázom. Természetesen a talaj sárban úszott, így dagonyázhattam egész úton, de ilyen az időjárás és a természet kettőse. Az erdőben a madarak már korán reggel dalolásztak és mintha egy szimfonikus zenekari koncerten vettem volna részt, olyan hangosak voltak. Rengeteg madár, különböző hangokat hallatott. Mondhatni a madarak végig kísérik az utamat a túra során, hiszen sok időt töltök erdőben, ahol szeretnek fészkelni, élni. Az időjárás reggelre még mindig komor volt. 

(Árpád-kilátó)

Útvonal: Hűvösvölgy - Ördög-árok - Hármashatárhegyi repülőtér - Mátyás király vadasparkjának emlékoszlopa - Határ-nyereg - Oroszlán-szikla - Kecske-hegy - Árpád-kilátó - Fenyőgyöngye - Felső-Kecske-hegy - Virágos-nyereg - Csúcs-hegy - Rozália téglagyár

A köd szakaszosan jelent meg az útvonalon. Néhol, akkora köd volt, hogy alig lehetett 1-2 méterre előre látni. Ilyenkor azért eléggé reménykedtem abban, hogy észreveszem a jeleket, nehogy eltévedjek. Bár abban, már ügyes vagyok :)
Azért a természet és az időjárás adta nehézségek mellett ha van nálunk egy okostelefon vagy GPS, akkor van esély arra, hogy nem tévedünk el. A Google-maps jó szolgálatott tett nekem, amikor a köd borította Virágos-nyereg felé sétáltam. Miután elhagytam a Virágos-nyerget és nagy lendülettel mentem a téglagyár felé, az úton volt néhány kanyar, ami megzavart. Néha olyan érzésem volt, mintha visszafele mennék, de ez senkit ne zavarjon meg. Az erdőben lesz egy hurok, amin keresztül kell menni és utána eljutunk a Rozália téglagyárhoz. 

A túrát 3 óra 28 perc alatt sikerült megcsinálnom, ami elég jónak mondható, mert negyed 11-re már végeztem is. Nem hiába, az előző napi eltévedésnek köszönhetően, ma már nagyon szép tempót tudtam menni és a szakasz is nagyon tetszett. 

2018. húsvét...

Nos igen. Jött a belső hang, hogy elindulok az Országok Kéktúrán. 2018. március 30-án Nagypénteken nekivágtam és elindultam. 

Mikor is mehetne az ember túrázni, ha nem húsvétkor?!? Elsőként a Hűvösvölgy-Rozália téglagyár (OKT13) szakaszát szerettem volna megcsinálni, mert távban és időben is jónak tűnt kezdésnek. Korán reggel indultam és a Szél Kálmán térről elindultam busszal a gyermekvasút Széchenyi-Hegy-i végállomásához.A honlapról szedett írásban ez az állomás szerepelt. Gyanús volt, hogy a OKT mobilos alkalmazás a Hűvösvölgyi végállomást írta. Elővettem a telefont és elkezdtem keresgélni, míg nem kiderült, hogy Hűvösvölgybe kell menni. Mínusz 35 perc... szuper! Kezdésnek nem is rossz. Még szerencse, hogy jó korán indultam és van időm bőven. Vissza a Széll Kálmán térre, majd villamossal irány Hűvösvölgy. Amint odaértem meg is találtam a pecsételőhelyet, de a leírás még mindig a másik végállomást írta a szakasz kezdésének. Na jó, jön a kisvasút, felülök rá és átmegyek. El is indult és jött a gyerek kalauz, hogy váltsak jegyet.  Kérdeztem, hogy mennyi idő alatt érünk át a másik végállomásra? 45-50 perc. MICSODA?????? levert a víz. Újra telefon elő és böngészés. Már úton voltunk nem tudtam leszállni. Éreztem, hogy nem jó helyre megyek, le kell szállnom. Kiderült, hogy az első megállónál át lehet szállni a másik irányból jövő vasútra. Csodás! Leszálltam, majd cirka 20perc várakozás után megjött a vasút. Irány vissza Hűvösvölgy. 

Ekkor már annyira kétségbe voltam esve, hogy kell ez nekem? Ennyire figyelmetlen vagyok, hogy még a kiindulópontot se találom meg?!? Már a sírás kerülgetett, hogy ez nem fog menni. Majdnem haza is mentem, de egy belső hang azt súgta ne adjam fel!

Hát jó.. nem adtam fel. Hűvösvölgy, első pecsét a füzetbe és kis bátorságot véve elindultam az Országos Kéktúrán.
Miután követtem az egymás után sorakozó jeleket, idővel megnyugodtam és kezdtem átadni magam a túra hangulatának. Újra elővettem a kis füzetemet, majd gyanúsnak tűnt, hogy semmi olyan ismerős jellel, résszel nem találkoztam, ami le volt írva. Egyszer csak menet közben összetalálkoztam egy nagyon elszánt túrázóval, Gáborral. Elkezdtünk beszélgetni és ő felvilágosított, hogy a Rozália téglagyár a másik irányba van...

Mondanom se kell, hogy a mai napnak ez volt a csúcspontja. Nem elég, hogy alig tudtam elindulni, de még sikerült rossz irányba. Itt már tényleg csak nevetni tudtam az ügyetlenkedésemen. Kérdeztem tőle, hogy szerinte visszamenjek-e, de mondta, hogy így is lehet csinálni, úgyhogy menjek vele egy darabon. Ezúton is köszönöm Gábor a segítséget! 
A tavaszias idő még csak beköszönőben volt az erdőben, így a falombok még nem öltöttek zöld koronát, viszont a talajon csodás hóvirág takarót lehetett látni, ami nem igen fordul elő.
Kezdésnek elég meredeknek tűnt a szakasz, mert a Remete szurdok után következett a Remete-hegy, melyre fel kellett mászni. A meredek hegy után viszont csodálatos kilátás tárult elénk, mely elbűvölő volt.

A korábban betervezett útvonal helyett eljutottam a Remete szurdokon keresztül a Muflon itatóig. Itt sikerült megszereznem a második pecsétemet. Itt persze rádöbbentem, hogy stampli mindenképpen kell a túrához, úgyhogy fel is került a bevásárlólistára. A sok sikernek köszönhetően itt letértem a zöld jelzésre és Solymárig elgyalogolva befejezettnek tekintettem életem első kéktúrás napját.

Összegzés:

Első nap, sok eltévedés, 2 db pecsét, rossz irány, kedves útitárs, kitartás és nevetés.

Ha ez mind megvan, akkor mindegy, hogy az ember melyik irányba indul el. Előbb-utóbb találkozik majd egy pecsételővel :)

Világ életemben nem voltam egy nagyon sportos ember. Bár voltak szakaszok az életemben, amikor sportolhatnékom volt és mindent kipróbáltam, amihez kedvem volt. 

Így esett meg ez 2015. őszén is, amikor életem első teljesítménytúráján részt vettem. Nagyon tetszett. Akkor még kezdőként és nagyon lelkesen vágtam neki az akkor még nagyon hosszúnak számító 14 km-nek. Semmi bemelegítés, rákészülés. Elkezdtem. Nem tudtam, hogy mire kell számítani, mert egy teljesen új terepre érkeztem. Nagyon élveztem, megtetszett és az első alkalmat követte a többi. Előfordult, hogy egy hétvégén 2-3 teljesítménytúrán is részt vettem. Beleszerettem ebbe a sportba és hobbiként tekintettem rá.

A 2016-os évben rengeteg túrán részt vettem és akkor figyeltem fel az Országos Kéktúrára, amiről korábban már hallottam, de nem mélyedtem el a témában. 
Úgy voltam vele, hogy idővel majd biztosan elindulok és megcsinálom. 

2017-ben összesen 3 túrán vettem részt. Ez drasztikus visszaesés az előző évhez képest. De ekkor már tudtam, hogy mindenképpen el akarok indulni a Kéktúrán. Tudtam, hogy ez nem egy rövid táv, nem egyszeri alkalom, hosszú az út, de nem véletlen, hogy szembe jött velem a lehetőség.

A Lurdyban egyszer betévedtem egy térképboltba. Volt időm és nézelődtem. Egyszer csak kezem ügyébe került az OKT füzete. Nem is haboztam, azonnal megvettem. Hazaérve nézegettem, ismerkedtem vele. Aztán egyszer csak a polcon kötött ki és egy jó darabig nem is nyúltam hozzá. 

Eltelt a 2017-es év és a füzet csak porosodott. Mígnem eljött az idei év. Legbelül már nagyon nyomott a gondolat, hogy el kéne indulni a kéktúrán. Belegondoltam, hogy ez egy elég kemény próbálkozás lenne, hiszen az országot be kéne járni, amivel nincs is gond, de jöttek a kérdések. Hogy fogok elindulni? Kivel fogok túrázni? Hol fogok aludni? Mit fogok enni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések sorozata fordult meg a fejemben míg nem eljött a 2018. húsvétja....