2018. húsvét...

Nos igen. Jött a belső hang, hogy elindulok az Országok Kéktúrán. 2018. március 30-án Nagypénteken nekivágtam és elindultam. 

Mikor is mehetne az ember túrázni, ha nem húsvétkor?!? Elsőként a Hűvösvölgy-Rozália téglagyár (OKT13) szakaszát szerettem volna megcsinálni, mert távban és időben is jónak tűnt kezdésnek. Korán reggel indultam és a Szél Kálmán térről elindultam busszal a gyermekvasút Széchenyi-Hegy-i végállomásához.A honlapról szedett írásban ez az állomás szerepelt. Gyanús volt, hogy a OKT mobilos alkalmazás a Hűvösvölgyi végállomást írta. Elővettem a telefont és elkezdtem keresgélni, míg nem kiderült, hogy Hűvösvölgybe kell menni. Mínusz 35 perc... szuper! Kezdésnek nem is rossz. Még szerencse, hogy jó korán indultam és van időm bőven. Vissza a Széll Kálmán térre, majd villamossal irány Hűvösvölgy. Amint odaértem meg is találtam a pecsételőhelyet, de a leírás még mindig a másik végállomást írta a szakasz kezdésének. Na jó, jön a kisvasút, felülök rá és átmegyek. El is indult és jött a gyerek kalauz, hogy váltsak jegyet.  Kérdeztem, hogy mennyi idő alatt érünk át a másik végállomásra? 45-50 perc. MICSODA?????? levert a víz. Újra telefon elő és böngészés. Már úton voltunk nem tudtam leszállni. Éreztem, hogy nem jó helyre megyek, le kell szállnom. Kiderült, hogy az első megállónál át lehet szállni a másik irányból jövő vasútra. Csodás! Leszálltam, majd cirka 20perc várakozás után megjött a vasút. Irány vissza Hűvösvölgy. 

Ekkor már annyira kétségbe voltam esve, hogy kell ez nekem? Ennyire figyelmetlen vagyok, hogy még a kiindulópontot se találom meg?!? Már a sírás kerülgetett, hogy ez nem fog menni. Majdnem haza is mentem, de egy belső hang azt súgta ne adjam fel!

Hát jó.. nem adtam fel. Hűvösvölgy, első pecsét a füzetbe és kis bátorságot véve elindultam az Országos Kéktúrán.
Miután követtem az egymás után sorakozó jeleket, idővel megnyugodtam és kezdtem átadni magam a túra hangulatának. Újra elővettem a kis füzetemet, majd gyanúsnak tűnt, hogy semmi olyan ismerős jellel, résszel nem találkoztam, ami le volt írva. Egyszer csak menet közben összetalálkoztam egy nagyon elszánt túrázóval, Gáborral. Elkezdtünk beszélgetni és ő felvilágosított, hogy a Rozália téglagyár a másik irányba van...

Mondanom se kell, hogy a mai napnak ez volt a csúcspontja. Nem elég, hogy alig tudtam elindulni, de még sikerült rossz irányba. Itt már tényleg csak nevetni tudtam az ügyetlenkedésemen. Kérdeztem tőle, hogy szerinte visszamenjek-e, de mondta, hogy így is lehet csinálni, úgyhogy menjek vele egy darabon. Ezúton is köszönöm Gábor a segítséget! 
A tavaszias idő még csak beköszönőben volt az erdőben, így a falombok még nem öltöttek zöld koronát, viszont a talajon csodás hóvirág takarót lehetett látni, ami nem igen fordul elő.
Kezdésnek elég meredeknek tűnt a szakasz, mert a Remete szurdok után következett a Remete-hegy, melyre fel kellett mászni. A meredek hegy után viszont csodálatos kilátás tárult elénk, mely elbűvölő volt.

A korábban betervezett útvonal helyett eljutottam a Remete szurdokon keresztül a Muflon itatóig. Itt sikerült megszereznem a második pecsétemet. Itt persze rádöbbentem, hogy stampli mindenképpen kell a túrához, úgyhogy fel is került a bevásárlólistára. A sok sikernek köszönhetően itt letértem a zöld jelzésre és Solymárig elgyalogolva befejezettnek tekintettem életem első kéktúrás napját.

Összegzés:

Első nap, sok eltévedés, 2 db pecsét, rossz irány, kedves útitárs, kitartás és nevetés.

Ha ez mind megvan, akkor mindegy, hogy az ember melyik irányba indul el. Előbb-utóbb találkozik majd egy pecsételővel :)